Azért mert..

Rideg, rezzenéstelen arc, szinte már ijesztő tekintet. Ha ezt látod, biztos, hogy én vagyok. Tekintetem barna színe ellenére semmi jót sem sejtet, és rengeteg csalódás árán talán végre megtanultam, hogy többé ne bízzak meg senkiben ily felelőtlen módon, mint ahogy tettem. Mindezek ellenére még mindig néha naiv, és könnyen megbocsájtó férfi vagyok, és ezt többnyire a családom szereti a végletekig kihasználni, mégsem tudok rájuk hosszabb ideig haragudni. Mára csak ők maradtak nekem. Rebekah és Klaus. Hiszen a többiekkel sosem jöttem ki úgy, mint velük... A hosszú évek tanítottak engem bizalmatlanságra, kételkedésre, és arra, hogy senkit nem engedhetünk közel magunkhoz, hisz mérhetetlen fájdalmat okozva döfik beléd azt a bizonyos kést rezzenéstelen arccal, hogy tovább léphessenek...
A külsőm érdekel? Hát csak nézz rám, rideg elegancia, öltönyök, nyakkendők ingek. Ezek jellemzőek a ruhatáramban. Mint láthatod elég magas is vagyok, barna szemem van, ahogy a hajam is barna. 1000 év után is fiatalnak látom magam a tükörben, és azt hiszem, ez nem változhat egy idegig, nemde?

Név:Elijah Mikaelson
Születés:Nagyon rég, még a X. században.
kor:1000 felett
Faj:Original Vampire
Jellem:ide :D

Tehát...

"... Kinőttem Mystic Falls-t, el kellett jönnöm. Nem nekem való a város, mely egykoron a szülővárosomra épült. Már nem jelentett számomra semmit, és a benne lakóktól egyenesen undor jött rám. Főleg a családomnak nevezett két személytől, akik ott ölik egymást nap mint nap. Alig hívtam fel őket, jó volt a magány, már ameddig tartott, hiszen ezzel egyidejűleg hiányoztak nekem. De az életem váratlan fordulatot vett, s minden átértékelődött. Magam sem hittem, hiszen az életem már nem is volt élet. Hiszen milyen élet az, ahol lények sokasága említi félve a neveinket, többek közt az enyémet? Milyen élet az, ahol a családom megmaradt tagjai szó szerint gyilkolják egymást? Ha pedig éppen nem, akkor azon törik a fejüket, hogyan kergethetnék ki a világból egymást. Én erre nem vágytam. Nem akartam ezt végignézni ezredszerre is. Hiszen Rebekah és Klaus folyton ezt teszik. Csak az idő más. És az igazat megvallva belefáradtam abba, hogy én legyek a villámhárító. Minek? Hiszen rám sem hederítenek. Talán azt gondolják, hogy bolond vagyok... és igazuk is van. Hiszen még hiszek Klaus-ban, és abban, hogy ott van benne az a férfi, aki egykor az emberi öcsém volt. Aki soha nem akart rosszat a húgának. Most mégis egy városban mérgezik a lakókat a vitáikkal és a rivalizálással. Ez az, ami nem érdekelt. Így otthagytam őket. S életem váratlan fordulatot vett. Olyan személy lépett be az életembe, kiről soha nem hittem, hogy valaha az életem része lesz, és ilyen mértékben. De valahol még szerettem Őt, s most is szeretem, s nem tudom, hihetek-e neki, vagy csak hazug szavakat suttog, hogy a szabadságát végre megkaphassa. Katerina Petrova-ról van szó. A lány, akit régen nagyon szerettem, és akit még talán most is szeretek. De megint tönkretette a kialakuló viszonyunkat, már ha lehet annak nevezni. Hiszen hazudott, és egy kapcsolatot nem lehet hazugságokra építeni. Sosem lehetett. Mégis csak a szabadsága kellett. Naiv vagyok még mindig, s ha valaki ravasz, hagy megvezetni. S én megint majdnem bedőltem, de már nem érdekel. Azt hitte, hogy a gyógyír Klaus-hoz való juttatásával majd ki tudom neki eszközölni a szabadságot, de tévedett...Elhatároztam, hogy a családom lesz előtérben, Klaus-nak szüksége van rám. Így visszatértünk New Orleans-ba, ahol régebben is éltünk már. Itt békésnek mondható az élet. Bár ez is vámpír-város, mégsem tűnik fel, ha valaki eltűnik.
Mystic Falls. Cseppet sem hiányzik. Nem vágyom vissza. A hely, mely egykor szülőföldem volt, az akarta a vesztem, míg anyám visszatért. Már nem vágyom vissza oda soha többé. Többet veszítettem, pedig senki nem is gondolná. Vámpír vagyok, ráadásul Ősi vámpír. Aki elvileg sebezhetetlen, de belül még itt az ember, akit igencsak jól titkolok, még a családom elől is. Mindig is ezt használták ki, és most ideje visszatérni a régi önmagamhoz. Akitől félnek, akinek a nevét jól megjegyzik. Aki egy mozdulattal megszabadította Trevort pár éve az öröklét átkától. Az az igazi énem ... "

A toll megáll, és nem írok tovább. Ritkán írok naplót, 200 év alatt talán egyszer, vagy kétszer. Most sem igazán megy. Többnyire azt írom le, amit nem akarok elfelejteni, vagyis amire emlékeznem kell! Becsukom a könyvet, és visszahelyezem a polcra. Elég volt az érzelmek tengeréből. Felveszem az öltönyöm, majd végignézek magamon a tükörben. Még ezer év fölött is jól tartom magam. Semmi tervem a mai estére, de bármi megehet. Kitöltök magamnak egy régi whiskey-t, beleejtek két jégkockát, majd belekortyolok. Egy ideig forgatom még a poharat a kezemben, majd megiszom italomat, és az ajtón kilépve eltűnök az éjszaka jótékony sötétjében...