Azért mert..

Barbie baba. Legtöbben ennek látnak, hiszen régen tényleg nem voltam több egy szőke libánál. Semmi más nem számított, csak az, hogy én legyek a legnépszerűbb és hogy én szerezzem meg a legjobb pasikat. A pompon csapat kapitánya voltam, a diákönkormányzat vezetője, valósággal körülöttem forgott az iskola. Mikor vámpírrá váltam, megváltoztam. Hazudnék, ha azt mondanám, nem szeretem az új énemet. Jobb "ember" lettem. Erősebb vagyok, kitartóbb, lojálisabb. Most már nem azok az értékek számítanak, amelyek egykoron. Anyukám biztonsága, a barátaim védelme ma már sokkal fontosabb a számomra. Továbbra is szeretek rendezvényeket szervezni és vásárolni, de úgy érzem sokkal több van bennem, mint amit a kívülállók látnak.

Ami a külsőmet illeti: hosszú, szőke hajam van, vékony alakom és imádok nőiesen öltözni. Egyébként mostanában előnyben részesítem a hajam eredeti formáját, ezt a lágyan hullámos tincseket, és inkább elcsomagoltam a hajvasalómat. Sminket keveset használok, maximum egy kis púdert. Kedvenc ruhadarabom nincsen, ahogy ékszerem sincs. Bár az ezüst-kék színekben játszó naptól védő gyűrűmet nagyon megszerettem, annak ellenére, hogy eleinte mennyire nem voltam oda érte. Tudod, régen az volt a legfontosabb, hogy a külsőmmel megnyerjem az embereket, és attól függetlenül, hogy ma is adok a megjelenésemre, már nem ezzel akarom elkápráztatni őket. Sokkal többet jelent a számomra, hogy nem tartanak egy üresfejű szőke libának, hogy az egyetemre való bekerülésemmel bebizonyítottam nekik, hogy okos vagyok és bármit el tudok érni az életben. Csak akarnom kell.

Tehát...

Rémülten riadok fel az éjszaka közepén. Csörömpölést hallok, ezért egy laza mozdulattal kiugrom az ágyból és a konyha felé veszem az irányt. Centiméterről centiméterre végignézek mindent, de nem látok semmi változást.
Kezeim a kilincs köré fonódnak és halkan benyitok anya szobájába. Mélyen alszik, az ablaka csukva, úgyhogy biztonságban van. Megnyugodva behajtom az ajtót, de mivel jobb félni, mint megijedni, a bejárati ajtóhoz sétálok. Ellenőrzöm, hogy jól be van-e zárva, de itt sincs semmi jele betörésnek. Lehet, hogy pusztán paranoiássá váltam. Elsimítok egy kósza hajtincset a fülem mögé és visszasétálok a szobámba.
Kezemet végighúzom a piros ballagási taláromon és mosolyogva pillantok a kalapomra, a bizonyítványomra és a virágcsokrokra.
Sikerült, megcsináltuk. Annyi szörnyű dolog történt, de mi mégis bátran vettük az akadályokat és legyőztünk mindent. Elena, Bonnie, Stefan, Matt és én. Ha egy évvel ezelőtt valaki azt mondta volna, hogy sikeresen leérettségizünk minden őrült dolog közepette, valószínűleg az arcába nevettem volna. Annyi mindennel szembe kellett néznünk, meg kellett birkóznunk a gyógyír keresésével, Jeremy halálával, Kol rögeszméjével, Tyler menekülésével... Mindezek ellenére olyan piti dologra is tudtunk koncentrálni, mint az iskola. Az életünkért és egymásért is küzdöttünk.
Elégedetten mosolygok ahogy a pipereasztalomhoz lépek. A fényképek különböző emlékeket ébresztenek fel bennem. A közös képek Elenával és Bonnieval, a Grillben készült fénykép Mattről, az érettségi banketten készült fényképem Stefannal. Na és Tyler... Mindannyian fontosak a számomra, főleg Tyler. Már vagy fél éve nem hallottam felőle semmit, holott rengeteg üzenetet hagytam neki. Az érettségi ajándékomnak köszönhetően pedig mostantól újra szabadon visszatérhet Mystic Fallsba, úgyhogy semmi sem akadályozhat meg minket abban, hogy együtt legyünk. Már ha egyáltalán vissza jön. Vicces, vagy éppen irónikus, hogy mikor éppen rá gondolok, abban a szent percben Klaus is az elmémbe férkőzi magát. Úgy hiszem mára kiérdemelte azt, hogy rá is barátomként tekintsek. Mikor viszont először találkoztam vele, mikor fel akart áldozni, hogy hibrideket teremtsen, álmomban sem gondoltam volna, hogy egy nap jóban leszek vele, most pedig mégis. Az élet kiszámíthatatlan és sohasem tudhatjuk mit tartogat még a számunkra. Pillanatnyi célom az, hogy épségben eljuttassam a barátnőimet és magamat a főiskolára és belevessük magunkat életünk legszebb éveibe.
Ahogy erre gondolok és véletlenül pillantásom az utcára esik, meglátom Klaust. Minden gondolkodás nélkül a bejárati ajtóhoz sietek és kilépek a házból. Gyors léptekkel haladok felé, ő pedig nem mozdul az utca túlsó oldaláról.
- Mit keresel még itt? Azt hittem visszamentél New Orleans-ba. - Kérdezem tőle és kíváncsian figyelem a reakcióit. A szél süvíteni kezd, hajtincseim az arcomba csapódnak, majd mire feleszmélek kis híján egy hatalmas fekete terepjára gázol át rajtam. - Stefan? - Kérdezem suttogva, de időm nincsen beazonosítani őt, hisz már el is tűnt a sötétségben. Mire felnézek, Klaus sincsen sehol. Az utca közepén ácsorogva megfordulok a saját tengelyem körül és alaposan körbenézek. Sehol senki. Csak én és a szél bolygatjuk fel az éjszaka sötét óráit.
Oké, most már szinte biztos, hogy paranoiás vagyok és ráadásul hallucinálok is. Végül is mit keresett volna itt Stefan? Na és Klaus? Elég volt ebből. Túlságosan megviselt az elmúlt pár nap, ki kell pihennem magam.
Visszabaktatok a házba, magam után gondosan bezárom az ajtót. A szobámban a telefonomhoz nyúlok és Tylert hívom. Kicsöng, kicsöng, de nem veszi fel, csak a hangposta jelentkezik. Mérgesen kinyomom. Már vagy ezer üzenetet hagytam neki azzal kapcsolatban, hogy szabadon visszatérhet hozzám és még mindig nem hajlandó válaszolni nekem. Újra kezembe veszem a telefonomat és ezúttal Klaust hívom. Üzenetrögzítő.
- Ezt most komolyan? - Teszem fel a kérdést magamnak. Miért nem lehet senkit sem elérni? A sípszó megszólal, de úgy döntök, nem hagyok üzenetet. Inkább Elenát hívom, ő végre felveszi.
- Szia. Ne haragudj, hogy ilyen későn zavarlak, de azt hiszem kezdek becsavarodni. Tudunk beszélni egy pár percet? - Kérdezem reménykedve. Össze vagyok zavarodva és nem találom a helyemet. Fogalmam sincs, hogy akiket az előbb láttam, ők most tényleg itt voltak a házam előtt, vagy ismételten Silas-szel gyűlt meg a bajunk. Bár utóbbi nem lehet, hisz úgy tudom, leszámoltunk vele. Akkor viszont valami baj van velem. De nem gond, Caroline, nem gond. Elena majd megnyugtat, úgyhogy csak pár mély levegő és minden rendben lesz. Legalábbis remélem.