Azért mert..

Átlagos fickó vagyok, a hajam szőkésbarna pár göndör fürttel. Igéző kék szemmel rendelkezek és egy csábító mosollyal. Öltözékem alkalomhoz illő, bálba egy szép öltönyben, bulikba pedig egy fekete borkabát és egy sötét színű póló. Jó kinézetű srác vagyok könnyen lenyűgözöm a lányokat a stílusommal. Ékszereket nem nagyon hordok csak egy két nyakláncot. Testemen két tetoválás található egy madártoll mely a szabadságomat jelképezi és egy 3 szög aminek a jelképet csak én tudhatom. Belső tulajdonságaim: Hozzászoktam a magányhoz ezért folyton keresem, ilyenkor ördögi terveket tervezek el ami csak az én előnyömre szükséges.Gyűlölöm mikor ellent mondanak nekem, olyankor kitépem a szívüket és holtam esnek elém. A családomat mindennél jobban szeretem sajnos a testvéreim
engem nem szívlelnek annyira hogy szeretett mutassanak felém. A sok csalódás ami ért engem 1000 év alatt meggyötörte a szívemet így nem bízok meg senkiben sem. Aki elárult engem vagy belém köt az megfizet ezért, nem állok le bárhogy bujkál, menekül, rejtőzik megtalálom és hidegvérrel megölőm őt. Van egy lány itt Mystic Falls-ban aki elég közel került szívemhez a neve Caroline Forbes. Örülten szerelmes vagyok és megveszek még az illatától is ha közelebben van. Erős vagyok! A világ legerősebb lénye és csak Caroline szemébe mutatom magam gyöngének és ő igazán belelát a lelkembe.

Tehát...

Gyötör a kín, a fájdalom. Silas megszúrt, a fehér tölgyfa karóval. Nem hittem hogy ez engem megtud ölni, de amint látszik haldoklok tőle. -Arghhh. -Ordítok fel a fájdalomtól. Gyorsan, neki akartam menni a falnak, hogy kitörjem a kezem, hátha segítek valamit magamon, de csak a fájdalom maradt meg. Térdre estem a fájdalom miatt. Néztem a tükör felé és nehézkesen felállva próbáltam felé menni. Nehéz, lassú léptekkel értem oda a tükör felé fordulva, hogy lássam a sebet, hátra nyúlva próbáltam belemarni a sebbe, hogy kipiszkáljam a szilánkokat.
Sikertelenségemben kitörtem az egyik kezem, melyben felordítottam. Lépteket hallottam, aki belépet a szerelmem volt Caroline. -Mi történt veled? -Kérdezte meg tőlem elszörnyedve. -Silas. Nyögtem felé miközben a falat támasztottam. -Rám támadott. Kezdtem bele a történetben, tudja mi történt velem. -Megszúrt a fehér tölgyfa karóval. Egy darabja, még mindig bennem van. A kitört kezemet, még nem tudtam mozgatni, ezért az egyik kezemmel eltoltam magam a faltól és, a zongora elé estem. –Úristen, Klaus, meg is ölhetett volna téged. -Mondta felém Caroline elszörnyedt arccal, a szemembe nézve. A szemébe néztem hirtelen, és beleröhögtem. –Egyértelműen úgy érzem, hogy haldoklom.-Mosolyogtam rá összeszorult fogsorral, hogy ne fájjon annyira a seb. Caroline végig pillantott rajtam és a keze közzé fogta az arcomat, meglepett a reakciója és ellágyultam a kezei között. Pár másodpercig csak néztük egymást, majd megszólalt. -Bármennyire is szeretném végignézni a halálodat, még nem találtad meg a gyógyírt. Átjárta a testemet a düh. -Silas! -Kiáltottam fel, és ellöktem magam a kezei közül felborítva pár széket. Hátat fordítva lépet előre két lépést. Fájdalmaimmal, négykézláb néztem fel Silas-ra, aki Caroline testét öltötte nagyra tátott szájjal. -A múlt éjjel úgy néztem ki, mint Shane. Ma, úgy, mint Caroline. Holnap, kitudja, hogy kinek az életét élhetem meg. -Mondta felém fordulva és nézett bele a szemembe sötéten. -Mutasd a valódi arcodat! -Vágtam oda összeszorult állkapoccsal a mondatot. -Miért tennék ilyet, ha bárhogy kinézhetek, akinek szeretném,ha látnál. -Felelt a mondatomra és elindult felém. A lelkem összerezzent ahogyan felém lépkedett. Négy kézlábról felálltam térdre, és összerezzent pillantásokkal néztem rá. –Ellenállhatsz nekem Klaus, de amíg nem hozod el a gyógyírt, megkeserítem az életedet. –Mondta erőteljesen felém, jól hangsúlyozva minden szavát.
Tudomás vető pillantást vetettem rá majd eltűnt a szobából. Ezután visszaestem négykézlábra. Felálltam a padlóról, a zongora székéhez mentem és arra könyököltem fájdalmaimmal küszködve a semmibe merengtem. –Mégis, hogy találhatnám meg a gyógyírt? -Tettem fel a kérdést magamban. Ilyen állapotomban, senki sincs, akit megbízhatnék ezzel a feladattal. Egyedül vagyok csak, csak magamra számíthatok, de így nem tudok utána járni. -Megkaptam az 50 millió üzenetedet. Ajánlom, hogy élet halál kérdése legyen. -Halottam meg-e szavakat a süket házból, mire kitisztult a látásom a gondolkodás után. Caroline hangja volt. Silas újra visszajött a testében, hogy tovább kínozón engem.  -Menj el. -Mondtam bele a süket szobába és tovább szorítottam a széket. -Klaus merre vagy? –Hallottam az apró lépteket, ami felém közeledett. Előttem termet Silas ismét, rám nézet ahogyan a széket szorítom. -Veled meg mi történt? –Kérdezte, és közelebb lépet. Minden haragot ami bennem volt felé kiabáltam. -Több időre van szükségem, ne kísérts tovább! Teljesen leizzadtam a fájdalom és a szenvedés miatt, néztem rá dühös pillantással. -Hogy én kísértelek? -Kérdezte meg tőlem. -Jelenleg három különböző báli bizottságot kellene működtetnem, te pedig folyton zaklatsz! -Kiabált rám és rájöttem, lehet Ő az igazi Caroline, ugyanis csak neki lehet fontosabb a bál, meg a többi szösz - mösz. Minden haragom elszállt, és felnéztem, a rám pillantó lányra. -Caroline. -Mondtam ki a nevét. -Tényleg te vagy az? -Kérdeztem meg reszkető izzadt testtel. Csak egy "mi bajom?" jellemző arcmozdulatot vetett felém, de még mindig nem hittem el neki, hogy Ő az igazi. Jobbra, balra néztem és nagy nehezen felhúztam magam a zongora székre. Nekitámaszkodtam a  fájdalomtól nyögve. -Bizonyítsd be. -Nyögtem remegő hangon felé, az arcába nézve. Caroline egy sóhajtás után belekezdett a mondókájába. –Oké. Nem tudom, hogy ez a flörtölés valami új formája-e, de nagyon gáz, és fontosabb dolgom is van. Hátat fordítva kiakart menni az ajtón a mondatai után. –Várj, kérlek. -Próbáltam maradásra bírni Caroline-t. -Silas megszúrt a fehér tölgyfából készült karóval. Egy kis darabja, még mindig bennem van. Felém fordulva hallgatta végig a problémámat, amit nem nagyon hitte el nekem. -Miért támadna rád Silas? -Kérdezte meg, én rögtön adtam is a választ neki. -Nos, nem voltam abban a helyzetben, hogy kérdezősködjek. Annyit elárulhatok, hogy fájdalmaim vannak. így megértheted hogy miért téged hívtalak. -Meséltem el neki, közben folyamatosan a padlót néztem, a mesém végén egy nagyot nyeltem. A reakciója csak annyi volt, hogy felröhögött. Egyből az a gondolat ment végig rajtam, hogy ez megint Silas és így akar őrületbe kergetni. -Elüldözted Tylert a városból, megölted az édesanyját, ezek után azt hiszed, hogy én vagyok az, akitől segítséget kellene kérned? Ecsetelte a rossz dolgaimat amit tettem nemrég , és ezek után van merszem segítséget kérnem tőle. -Ha én meghalok, te, Tyler, és az összes barátod meghal velem. Nem tudtam máshogyan rávenni, hogy segítsen nekem, így felhoztam ezeket a dolgokat, mivel nélkülözhetetlen vagyok. Felém lépkedve bele egyezett, hogy segítsen nekem és enyhítsen a fájdalmamon. -Mit akarsz, mit tegyek? -Kérdezte meg tőlem. -Nos elég egyszerű feladat. Ki kell vágnod belőlem a karót. -Mutattam a földön lévő ollóra. -Azzal kell kivágnod belőlem a szilánkokat. Lehajolt érte és gyorsan felvette az ollót, én nehézkesen felkeltem a székről és oda támaszkodtam a zongorára, picit előredőlve, hogy jól lássa a sebet amin már a vérem is megalvadt.
Lassan belém nyomta az ollót. Kiabálás nélkül tűrtem a fájdalmat ahogy motoszkált. Erősen szorítva az állkapcsomat grimaszoltam a sok fájdalom miatt, ami átjárta az egész testemet. -Úristen! -Szólalt meg a csendből Caroline. -Neked van szíved. –Felelte, és erősebben meghúzta bennem az ollót. -Arghhh. -Kiáltottam fel a fájdalomtól, amit a testemben okozott. -Ó, tévedtem, ez csak egy véres borda. Viccelődöt a kínomon Caroline, amit nem tűrtem szó nélkül hagyni. -Nos, örülök, hogy jót mulatsz a szenvedésemen. -Válaszoltam felé, minden szónál éreztem az ollót a testemben ahogy motoszkál. -Esküszöm, hogy nincs itt semmi. Terelte el a témát gyorsan, és tért rá arra a dologra, hogy nincs bennem semmi szilánk. -Ha azt hiszed, hogy szórakozom, örült vagy. Fortyant fel a hátam mögött és erősebben mozgatta bennem a pengéket. -Tizenkettő boszorkányt öltél meg, a barátod, Bonnie kedvéért. De értem, még a kezed sem vagy hajlandó bepiszkolni. Azt hittem kezdünk barátok lenni. Felidegesített Caroline viselkedése, nem akarta volna jobban nézegetni bennem a szilánkot, jobban töltötte volna azzal az idejét, hogy Tyler iránt álmodozzon, vagy a francos bál miatt aggódjon. Értem semmit se tenne meg. Fáj érezni és tudni, hogy nem szeret viszont. -Nos, rosszul gondoltad. Egyszer csak belém mártotta a pengék és örült fájdalom szabadult fel bennem, ami kapcsán gyorsan elkezdtem ütni a zongorát a fájdalomtól. -Sajnálom. Sajnálom. Sajnálom. -Kért háromszor is elnézést Caroline, ahogy belém engedte a pengéket. Nagyokat sóhajtott a tevékenysége után. -Tudod mit.  -Arghhh. –Felelte, és gyorsan kitépte belőlem az ollót. Amire csak ordítással tudtam reagálni a fájdalomtól, majd ki egyenesedtem ahogy végig ment rajtam. -Nem sajnálom. Megérdemled a szenvedést azok után, amiket tettél. Úgyhogy ma az én szabályaim szerint játszunk. Kell a segítségem? Engedd vissza Tylert a városban, és add a szavad, hogy nem fogod bántani. -Fortyant fel a hátam mögött újra Caroline és kezdte megint a Tyler dolgát, ismét a szokásos "engedjem vissza" ha nem szeretném Caroline-t, Tyler szívét postán küldeném el neki. Túl közel került a szívemhez, ezért nem okozok neki soha fájdalmat szándékosan. Ledobta az ollót és leült a kanapéra, elkezdtem reszketni a fájdalomtól ismét, ezért, muszáj volt valamit szorítanom. Odamentem a kanapé széléhez és erőteljesen beleszorítottam, majd Caroline-ra pillantottam. Elönt a düh megint, amiért olyan fontos Tyler neki, és én semmit se jelentek számára. Ezekben a pillanatokban, egy világ omlik össze bennem. –Érzem, ahogy a szilánkok mozognak a szívem felé. -Nyúltam a seb felé és belemartam. -Segíts! -Kiabáltam fel, a fájdalom miatt. Már nem bírom segítenie kell, vagy meghalok, most rögtön, ezt a fájdalmat nem bírom már, meredten néztem Caroline-ra és vártam a reakcióját. –Először add a szavad. -Szólt felém a telefonbabrálása után. Még az a rohadt telefon is fontosabb nálam. – Miből gondolod hogy nem szegem meg egyszerűen a szavam? -Kérdeztem meg pokoli fájdalmak között, tőle várva a válaszát, ezután még jobban belemartam a sebembe. –A barátom akarsz lenni? -Nézet rám Caroline és megkérdezte tőlem. –A barátság első lépése: mutasd meg, hogy bízhatok benned. –Célzott is „burkoltan” Tyler-re, hogy engedjem vissza a városba és éljenek ők boldogan. –Kétszer is, megmentettem az életedet! -Kiabáltam felé hangsúlyozva a szavaimat, és kínjaimat. –Mert veszélybe sodortad, kétszer. -Válaszolta vissza ugyan olyan erőteljesen nekem. –Miért nem tudsz egyszer tisztességes lenni? -Kérdezte meg tőlem, és némán fájdalmak közt merengtem előtte.  –Azért, mert Tyler Lockwood, megakart ölni engem! -Kiabáltam rá, fel se fogva a szavait. –Mind megakartunk ölni, és te is megakartad ölni a legtöbbünket. Hogy gondolhatod, hogy megérdemled a barátságomat, mikor semmit sem tettél, hogy kiérdemeld? –Felállt és válaszolt nekem vissza cinikus ingerültséggel,
a cinikus válaszai nagyon felidegesített ezért felpattantam és gyorsan az arcába néztem. –Nem fogom hagyni, hogy te, vagy bárki más irányítson engem! -Kiáltottam rá szinte egy pici hiányzott, hogy tényleg beteljen a pohár. –Mi bajod van? Én nyitok feléd mindazok ellenére, amiket elkövettél és te mégis a saját utadba állsz. Istenem! Sajnállak téged. -Betelt a pohár most tényleg, ahogy az arcomba vágta ezeket, és még hátat is fordított nekem. -Ne fordíts nekem hátat! -Kiabáltam rá, és nem figyeltem a fájdalomra csak Caroline-ra és szavaira, amit hozzám vágott. –Már évekkel ezelőtt hátat kellett volna fordítanom neked! -Kiabálta bele a szavait ismét az arcomba, a kijelentés után  meredten néztük egymást, majd teljesen elmúlt a fájdalom amit éreztem egész idáig. –Elmúlt. -Jelentettem ki a fájdalomra célozva. –Mi? -Kérdezte meg Caroline. –A fájdalom elmúlt. –Nyúltam hátra a sebhez, eszembe jutott, nem is fájhatott igazán mivel hibrid vagyok. –Ó hiszen soha nem is fájt. Belemászott a fejembe Silas. -Mutattam a fejemre, aztán megfogtam Caroline kicsi kezét. –Elterelted róla a figyelmemet. Te hoztál vissza Caroline.  -Mutattam őszinte köszönetet érte amit tett velem. Megszabadított a fájdalomtól a kíntól, mely gyötört. Legszívesebben megcsókoltam volna. –Ha Silas képes elhitetni veled, hogy haldokolsz. Mit tudna tenni velünk? -Nem tudtam választ adni neki a kérdésére, ő elindult a mosdóba én meg felvettem a pulóveremet. Közben felhívtam Rebekah-t a gyógyír miatt, majd átadta a testvéremnek Elijah-nak a telefont.  
Megállapodtunk, hogy nekem adja a gyógyírt, csak teljesítsem a kéréseit. Caroline kijött a fürdőből, én meg elkaptam a derekát, amit ő nem tudott hova tenni. –Köszönöm, hogy segítettél nekem. -Köszöntem meg neki a segítségét és, hogy eltudott viselni engem. –Nos ha bármire szükséged lenne, bármi másra, ne hívj. Meg kell szerveznem egy bált. -Felelte nekem miközben nézegettem az arcát majd a törölközött gyengéden hozzám nyomta, és elindult az ajtó felé. –Akkor barátok? -Szóltam utána mire ő felém fordult. –Megengeded, hogy Tyler visszajöjjön a városba? -Arc mimikám választ adott a kérdésére, hogy nem lehet. Mire ő sarkon fordulva ment volna tovább. –Talán észrevetted. Nem forgatok fel mindent, hogy megtaláljam, ugye? -Válaszoltam neki és mosolyogtam. Azzal elment én pedig a plafonra nézve mosolyogtam, hogy minden jó lett az este végére.