Damon & Elena

Sóhajtottam. Megvártam míg befejezi a beszédet. Csak azután válaszoltam. - Hát ezt szeretnéd hallani... - fordítottam félre az arcomat. - Igen... még mindig szeretem Stefant.. de nem úgy ahogyan te gondolod... - néztem vissza rá. Valahogy fellélegeztem. Végre kimondhattam. - Nem vagyok belé szerelmes... De még igenis érdekel mi történik vele... Damon ha komolyan gondoljuk ezt... Stefan mindig itt lesz.. ő az öcséd. Nem fordulhatok félre, akárhányszor majd meglátogat téged. És nem is szeretnék! Úgy akarom lezárni ezt az egészet... békésen megoldva... ahogy Mattel... Én nem látom azt az utat, amit te látsz... Én igenis szeretnék barátságos viszonyban maradni azzal, akit valaha szerettem.... - magyaráztam. Ez totál tabu téma volt köztünk. - Sajnálom... Féltem, hogy jelenetet rendezel majd. - forgattam a szemeimet. - Hát köszi... Most totál beindultam rád... - sértődtem be az utolsó kijelentésére. - Várj csak... - mondtam vigyorogva és rámásztam fölé emelkedtem. Lehajoltam és a nyakát vettem kezelésbe. Eleinte puha csókokat leheltem rá, majd előbukkant vámpírfogam és nagyot haraptam a nyaki ütőerébe. Kezeim felfedezőútra indultam a mellkasán. Néhol beletúrok a hajába, aztán véres ajkaim megtalálják az övét... Rossz vagyok.

Damon & Elena

Úgy látszik Damon sem nyugodtabb vérű nálam, így ez a kis fellángolásom vitába torkollott. De nem érdekel... úgy kell neki. Köpni nyelni nem tudtam arra amit mondott. Végül odajön hozzám az ágyhoz és rám mászik. A szemembe néz, de én félrenézek... egészen addig míg meg nem szólal. Erre már nem tudtam nem egyenesen a szemeibe nézni. Egy pillanatig csönd... haboztam. Nem tudtam mit mondjak. Olyan buta... Karommal átöleltem a hátát és magamhoz öleltem. - Sajnálom, ha megbántottalak... eszem ágában sincs szakítani veled... De annyi kifogást keresel, hogy ez a szakítás létrejöhessen... hogy azt gondolom... talán te nem akarod ezt igazán. - suttogtam a fülébe, majd elhúzódtam alóla, hogy felülhessek. - Ha ez az egész... nem olyan ahogyan képzelted... akkor kérlek mondd meg és ne kifogásokat keress ellenem... Damon. - folytattam. Mindenben azt látja, hogy én már nem őt akarom... megcsalom... - Másrészről... Meg kell értened, hogy Stefan a barátom... Ez nem fog megváltozni attól, mert beléd vagyok szerelmes. Ő sosem kérte, hogy ne viseljem a gondodat, hogy ne érjek hozzád... Fogd már fel, hogy ez ennél sokkal bonyolultabb... - haraptam idegesen az alsó ajkamba. Talán nem ez volt a legmegfelelőbb példa, de egyszer ki kell mondanunk. - Lehetséges, hogy kissé elkapkodtuk a dolgokat... Talán meg kellene tanulnunk ilyen téren is bízni egymásban... mert én úgy érzem nem hiszünk egymás szavaiban. - úgy ahogy én félek Damontól, hogy elhagy... hogy csak játszik velem. Úgy ő is ugyanúgy fél, hogy szakítok vele. Ujjaim a tarkójára siklottak... - Nagyon szeretlek... Mindennél jobban... Bármikor meghalnék érted... de ha elhinnéd amit mondok, akkor most nem vitatkoznánk... - néztem az ajkait. Olyan szép formásak voltak. Itt ül előttem ez a férfi... akivel leszeretném élni az életemet... de úgy látszik a vámpírkapcsolatok sem felhőtlenebbek, mint az emberiek.

Damon & Elena

A hangnem amit megütött nagyon nem tetszett. Nem a szavai bántottak, hanem a bennük rejlő mély háttérjelentések. Lehet csak én képzeltem bele őket, de hirtelen elöntött a forróság. A friss vámpírlét átka, hogy minden olyan fokozott. Már jobb, mint mikor csak pár hetes voltam, de még most sem az igazi. Tenyeremmel az arcom elé kaptam. Sírni fogok. De nem akarok. Erős vagyok és nem bőgöm el magamat csak azért mert ilyen lenézően beszél velem. Csak néztem rá a földről. Nagy csönd. De akkor előtört belőlem. Felpattantam és löktem egyet a mellkasán könnyek közt. - Velem te így nem beszélhetsz Damon! - szipogtam ingerülten. Baromi mérges voltam rá. Még csak most vettem észre, hogy a helység szépen be volt rendezve. Hátráltam és leültem az ágy szélére. - Nem megy ez nekem Damon... Nem értem mi van veled....  - néztem rá vörös szemekkel értetlenül. - Annyiszor elmondtam már mit gondolok és érzek, de te állandóan ilyen féltékenységi rohamokat kapsz... Én ezt nem tudom elviselni... Főleg a stílusodat... Miért nem ütsz mindjárt meg? Az sem fájna ennyire... - fájt ahogy beszélt. Talán túlreagálom, de nem érdekel... nem tehetek ellene semmit. Szeretem őt, de ha ő nem tud elfogadni akkor nincs miért tovább erőlködni... - Az ellenszert pedig Katherine kapta, ahogyan mondtam... Lenyomtam a torkán.... De te még ezt sem vagy képes észrevenni... Majdnem otthagytam a fogamat Kath miatt...  - fújtam idegesen. - Hagyjuk Damon... Ebből már semmi jó nem fog kisülni...  - töröltem le a könnyeimet. - Én csak... Szeretlek, de.. - küszködtem magammal. Inkább be sem fejeztem a mondatot csak hátradőltem az ágyon és a plafont néztem. Nem voltam képes többé a szemébe nézni. Nem akarok.

Damon & Elena

Hirtelen történt minden. Silas felkenődött a falra... Damon pedig a derekamat elkapva ugrott ki velem az ablakon át. Az esés fájdalmas volt. Az üvegdarabok több helyen is megvágták a bőrömet. De nem érdekelt. Úgy is percek kérdése és begyógyul majd. Damonra támaszkodva néztem vissza a nyílás felé, ahol előbb még voltunk. Majd követtem őt valahova. Fogalmam sem volt hova tűnhetnénk el ilyen rövid idő alatt, ahol nem talál ránk az a pszichopata őrült. Végül egy olyan helyre vezetett, ahol még sosem voltam és még a létezéséről sem tudtam. Ez másodpercek töredéke alatt zajlott le, hiszen vámpírsebességgel menekültünk. Egy nyíláson át ugrottunk le a föld alatti helységbe. Lihegve estem a térdemre. A fájdalom amit Silas okozott most kezdtem igazán érezni a hatását. Egy másik nyíláson át egy kis fény szűrődött be, aminek nem igazán örültem. Reméltem, hogy nem fogja észrevenni hol vagyunk. Tenyeremmel végigsimítottam idegesen az arcomon. A sebeim már majdnem begyógyultak. Már csak a mélyebb vágások maradtak láthatóak. - Hogy értetted azt amit mondtál.. Damon? - néztem fel rá a földről idegesen. Még mindig az az egy mondat járt a fejemben. Fel sem fogtam amit Stefanról mondott. Nem is érdekelt annyira, mint amit ő mondott. Damon sokkal fontosabb nekem.