Egy pletyka után jöttem ebbe a városba, miszerint Klaus Mikaelsonnak gyermeke fog születni. Micsoda vicc! Az év poénja. Oké... mindig is nagyon féltékeny típus voltam. Egyszerűen nem tudok magamnak parancsolni. Persze semmi pénzért nem vallanám be, hogy ezért vagyok itt. Szememmel a farkaslányt kutatom. Hayley... De sehol nem látom. Aztán mégis megakad a tekintetem valakin. Elijah Mikaelson. Érzem, hogy a szám is tátva maradt. Ne! Csak őt ne! Pár percig bámulom meghökkenve, aztán úgy döntök ideje, hogy felfedjem magamat. Léptem egyet előre, de a lábaim megfagytak. Nem jó ötlet. Én szakítottam mindkettőjükkel, mert már terhes voltam a gyermekemmel. Az anyjuk később bosszúból engem áldozott fel a varázslathoz. Még szerencse, hogy a véráldozás nem mindenképpen jelent halált. Persze jobb nekik, hogy halottnak hisznek. Szegény Elijah a hasonmásomban kereste a vigaszt. Végig ott voltam mögötte. 500 éven át figyeltem őt... nem bírtam lemondani róla. De amikor megláttam a hasonmásommal. El kellett engednem. Viszont mindig is a jó ötleteimről voltam híres. Felöltöttem a ribancos arcomat és elindultam Elijah felé. Mivel eddig úgy sikerült rejtőzve maradnom, hogy Katerinának adtam ki magamat, ezért ezt az ostoba göndör hajat is viselnem kellett. Szerencse, hogy ma is besütöttem. Nem volt nehéz eljátszani Katet, vagy inkább hívjam Katherinnek? Ugyan már! Alig várom, hogy végre önmagam lehessek. Nem az én stílusom ez a ribanckodás. Kezeimet Elijah vállára tettem. - Szia... - mondtam egy ártatlan mosoly kíséretében, majd leültem vele szemben a kávézóasztalhoz. Szabadtéri kis kávézó... tetszetős. - Nem volt szép tőled, hogy úgy otthagytál. Elijah! Egyszer az életben légy férfi és állj ki egy nő mellett. - mondtam gúnyosan. Igen jók az informátoraim és szappanoperák helyett mások kukkolásával ütöm el az időt. Elijah nem is sejtené hányszor beszéltem én vele a hasonmások helyett. - Tudod mennyire bántó, hogy úgy leléptél? - tettem karba a kezemet és kaptam fel kissé a vizet.