Azért mert..

Nyugodtan próbálkozhatsz azzal, hogy megismersz, de ki kell ábrándítsalak, mindez teljesen felesleges. Ugyanis általában a végeredmény mindig ugyanaz; egyszerűen fogalmad sincs, hogy mi az igazság, és mi az, amit csak kitalálok. Iszonyatosan megfoghatatlan és kiszámíthatatlan teremtés vagyok, ezért is lehetetlen engem kiismerni. Azt az oldalamat mutatom, amelyiket akarom. Tehát mondhatjuk azt, hogy akkor manipulálom az embereket, amikor csak kedvem tartja, illetve ha az érdekeim megkövetelik. Félreértés ne essék, nem vagyok se gonosz, se rossz szándékú. Sokkal inkább vagyok ravasz és aranyásó, legalábbis abban az értelemben, hogy mindig ott bukkanok fel, ahol éppen szükség van rám, és nem utolsó sorban, ahol éppen úgy vélem, hogy hasznom származhat egy adott szituációból. Meg akarom ismerni az igazi szüleimet, és meg akarom tudni, hogy ki vagyok. Ez az egyedüli dolog, ami úgymond motivál és előrehajt az életben. Ezért tettem és még most is ezért teszek mindent. Azok a cselekedeteim, amik másokat bajba sodortak, mind-mind emiatt voltak, kivétel nélkül.
Külsőre szinte teljesen átlagos vagyok. Sportos testalkat, csinos idomok, fiatalos arc. Lépteim rugalmasak, akár egy ragadozónak. Na, igen... le sem tagadhatnám, hogy vérfarkas vagyok.

Tehát...

Nagyot fordulok az ágyban, ismét. Mostanában erről szólnak az éjszakáim, hogy az ágyamban szenvedek, nem tudok aludni. Annyi minden aggaszt. Legfőképp a hasamban növekvő gyerek. Nem tudnám szavakba önteni, hogy pontosan mit is érzek, amikor az anyaságra gondolok. Sosem gondoltam még ebbe bele... Nekem igazából nincsenek is anyai ösztöneim, legalábbis eddig azt hittem. És a gyerek? Klaus gyereke... Mi lesz belőle? Mivé fog válni, ha az apja mellett nő fel? Csoda vagy valami egészen más, egy időzített bomba?
Pedig én csak a szüleimet akartam megtalálni, és megtudni, hogy vannak-e még egyáltalán élő rokonaim. És végül ez lett belőle, hogy teherbe estem... Persze nem pont erre a felállásra gondoltam, amikor azt kívántam, hogy bárcsak lenne egy családom.
Azóta féltve őriznek engem, vigyáznak rám. Habár, jobban belegondolva nem is én rám vigyáznak, hanem a gyerekre. Bizony, számukra én nem vagyok más, csak egy eszköz, aki megszüli azt a gyereket, aztán ki tudja mi lesz. Félresöpörnek majd, hogy megkaparintsák a kicsit? Vajon majd ez a sors vár rám? Akárhogy is, azt garantálom, hogy nem fogok félreállni. Az a gyerek ugyanúgy az enyém is, és jogom van dönteni a sorsáról. Nem félek Klaustól, pedig lehet - sőt, biztos -, hogy kéne. De nem érdekel, azok a nem létező anyai ösztöneim kezdenek előtörni belőlem. Nyilván senki nem gondolta volna, hogy időközben ringbe szállok az év anyukája címért, mégis úgy vélem, hogy kötelességem minden veszélytől megóvni a kicsit. És ha ez a bizonyos veszély az apja, hát legyen... Akkor is megvédem!
A jobb tenyeremet finoman a hasamra csúsztatom, miközben akaratlanul is elmosolyodom. Hamarosan anya leszek, és azt hiszem, hogy a terhességem alatt most először érzem azt, hogy örülök neki.