Tatia Petrova & Stefan Salvatore

Csak várok, hogy észrevegye a dolgot, és miután ez megtörtént, akkor érzékelem, hogy kiüti ennek a valaminek az oldalát.. Na nem bízik bennem, ez a fajta stílus Katherine-re utal, de honnan tudná, hogy itt vagyok? Na mindegy is lényeg az, hogy legalább beszélhettek, és vehettek levegőt. Már ez is több, mint a semmi...
Miután kifolyt a víz a 'tömlöcből', azután felköhögöm a bennem 'lévő' vizet, és veszek pár darab mély levegőt, majd végül megnyugodva kigondolom, hogy ez megéri-e nekem, avagy sem, illetve, hogy mit is feleljek erre az egészre.
-Elfogadom az ajánlatodat, és bármi legyen is az... teljesítem!-Nagyot nyelek, hangom erőtlenül csendül fel, de benne van az elszántság, és az eltökéltség, amely bizonyítja, hogy igazat mondok, és nem csak a levegőbe beszélek.-Mond... mit kellesz tennem?-Teszem fel könnyedén, és várom ennek a titokzatos hasonmásnak a válaszát.

Tatia Petrova & Stefan Salvatore

Az idő, az élet, a jelen, a múlt, és a jövő mind-mind eltűnőnek látszik, csak a gondolkozás van, na és persze az aggodalom, amely teljességgel elönt, hisz ki tudja, hogy kivel mi történt, vagy hogy egyáltalán mikor találnak meg engem... Az idő a végtelenbe nyúlik, a jelent elhomályosodott köd fedi, és a jövő egy hatalmas fátyol lepel takarásába bújik.. Nem tudom, hogy mi lesz, vagy hogy mi fog történni, csak annyi bizonyos, hogy egyszer csak kijutok majd innen..
Gondolat menetem hirtelen szakad véget, amikor érzékelem, hogy valami.. valaki kihúzza ezt a hatalmas nagy 'koporsót' a vízből, majd pedig kiérve tovább húzza azt valahova.. Talán ez lesz a vég, vagy a szabadulásom?
Érzékelem a szavakat, de nem tudok rájuk felelni, hisz ebben a 'börtönben' még víz van.. Hogy beszéljek víz alatt? Merül fel ez a kérdés, de elvettem az ötletet, hisz lehetetlenség itt megszólalni.. Kezemet megemelem, és ennek az egész valaminek a belső tetejéhez emelem a kezem, majd erőtlenül megkopogtatom azt, majd próbálok valamiféle mozgást produkálni a kezemmel, hogy hallja az illető, hogy idebent még van víz... mértéktelen víz, és ha ez megtörtént, akkor minden bizonnyal, majd úgy is kinyitja a tetejét, mert más különben tőlem nem fog választ kapni...

// Érkezés; Víz Mélye //


Senkit sem érdeklek? Ily jelentéktelen lennék? Egyáltalán számítok-e még valakinek, és ha igen, akkor miért nem keresnek? Miért érzem azt, hogy Silas vette át a szerepem? És ha át is vette, akkor ilyen jól alakít engem, aminek még a Saját Bátyám is bedől? Nem, egyszerűen nem hiszem el, hogy mindenki hisz Silas-nak. Annak az alaknak, aki.... rendben elismerem, hogy ravasz, és furfangos egy alak, aki a gyógyírt szerette volna magának, de akkor sem fogadom el azt, hogy ide száműzetet, és ha még így is tett, akkor minek játszik el engem? Ha meg el is játszik, akkor miért nem veszi észre senki sem ebben az átkozott városban? Ennyire nem vagyok megismerhető jellem? Enyhén megrázom a fejemet a vízben. Egy örök bezártság rabja lettem, ahonnan számomra nincs menekvés, hisz nem tudom magamat innen kiszedni, viszont más... kitudna, de eddig senki sem jött el értem. Sőt már azt is kérdőbe vonom, hogy vajon milyen évet írhatunk. Lehet, hogy meghaltak Damonék? Nem... ilyenre nem akarok gondolni!
Megérintem a 'zárkám' belsejének a tetejét, és végig simítom rajta a kezemet, amit szinte alig érzek. Nincs a szervezetemben vér, és így nagyon gyenge vagyok. Egyszerűen már túlontúl is sebezhetővé váltam mindenki számára. Bárki, aki csak akar egy pillanat alatt megölhet ilyen állapotban, de úgy sem úsznának le idáig... sőt azt se tudja senki, hogy itt vagyok!
Én már nem bírom ezt épp elmével egyszerűen, hisz megőrülök ettől a bezártságtól... ettől a sok víztől, és levegőtlen területtől. Elég, elég, és elég! Valahogy ki kéne innen jutnom, de mielőbb, viszont felmerül a kérdés, hogy hogyan, sőt mi módon? Viszont a megvalósítása lehetetlennek tűnő.. Magam mellé helyezem vissza a kezem, és újból örök mozdulatlanságra ítélem önmagamat..

***