Elena Gilbert vagyok. Hosszú barna haj, barna szempár. Ártatlan őzike tekintet. Belsőleg egy igazi kis mártír vagyok, aki a szeretteiért bármit, de tényleg bármit bármikor megtenne. A Petrova hasonmások egyike vagyok, ami néha... elnézést mindig bajba sodor. A szüleim meghaltak egy balesetben, a testvérem pedig egy vámpírvadász. Az ötök egyike. Próbálom egybetartani a dolgokat, de képtelen vagyok rá.
Egyetem... Borzasztó...Beköltözés... úgy néztem rá, mintha ufó lenne. Tudom, hogy nem akarja, hogy egyetemre menjek, de muszáj mennem. Csak így érezhetem magam újra emberként. Nem is sejti mennyi dologról mondtam le ezért.. kellett lemondanom. Vámpír vagyok az istenért! Lehet ilyen idősen még nem, de később mindenképpen szerettem volna gyermekeket. Szeretem a gyerekeket. Én csak... ember akarok lenni. De ezt nem mondhatom el neki. Nem szabad. Fölösleges lenne is, hiszen már nem változtathatok magamon. A gyógyírt különben is feláldoztam Katherinért. Ő neki sokkal nagyobb szüksége volt rá. Igaza van, még ha kissé durva modorral is közölte. Azért az arcomat nem kellett volna egy forró csőhöz nyomnia. Sokkal jobban megérdemli, mint én. A gyerek témáról pedig már rég lemondtam, hiszen még emberként sem szülhetnék. Túl nagy veszélynek lenne kitéve. Én... nem bírnám elviselni, hogy ilyen körülmények között nőjön fel bárki is. Megráztam a fejemet. - Ezt már ezerszer átrágtuk Damon! - akadtam ki és félretoltam az ölemből a tálcát. Valamiért elment az étvágyam. Ó igen! A gyerekességétől. - Gyere velem... Akkor nem kell mellőznöd az esti szexet. - kacsintottam rá, mintha csak a gondolataiból olvastam volna ki. - Gondolom másért nem is hiányoznék. - sóhajtottam egyet, majd kipattantam az ágyból és a szekrényhez léptem. A szemeimet csak forgattam arra amit mond és elmosolyodtam. Annyira gyerekes, de úgy szeretem. Talán ez a legvonzóbb része, vagyis mindent imádok benne. Gyorsan magamra kaptam egy felsőt és egy farmert, majd reagáltam Damon szavaira. De hirtelen vér illata csapta meg az orromat. Tekintetem egyből odaugrik a tasakra. Az alsó ajkamba harapok izgatottan. Az arca közelít az enyémhez. - Nem is tudom... - leheltem az ajkaira csábosan, majd hirtelen fellángolásból a zacskóért nyúltam mohón. Ha azt hiszi friss vámpírként kibírom ahogy lengeti az orrom előtt a kaját, akkor nagyon téved. Kikaptam a kezéből és jó nagyot kortyoltam belé. - Gyere velem... Nincs messze... New Orleans... Miért nem akarsz jönni? - néztem fel rá és mikor végeztem leraktam a polcra a zacskót. Ujjaimat az övébe kulcsoltam. - Miért akarsz itt maradni... - néztem egyenesen a szemébe. Az a tekintet.