Hosszú, hullámos, szőke hajam van. Sosem festettem. Amikor még én voltam fiatal, nem volt divatos az ilyesmi, és mostanság pedig a szőke haj a trendi. Miért is kéne változtatnom rajta? Kék szemem, fehér bőröm van. Sokak szerint igen szép arccal áldott meg a sors, és őszintén szólva, ezzel egyet kell értenem. Alkatom lényegében átlagos, de nem igazán nőies, vagy telt. Mindegy is, hiszen nem playboy modellnek szánt sors. Összességében nagyon is elégedett vagyok a külsőmmel, nem változtatnék rajta semmit. Nem vagyok túl alacsony, de magas sem. Pont jó, a lábam éri a talajt. Öltözködésemben mindig az éppen aktuális divatot követem, de szigorúan elegánsan. Kedvenc színem a kék, de nem mondanám, hogy csak kékben járnék. Ilyen téren megengedem magamnak azt a kiváltságot, hogy a nekem tetsző ruhaarabot abban a színben vegyem meg, ami éppen szimpatikus. Szeretem a magas sarkú, divatos lábbeliket, igényes kiegészítőket.
De haladjunk is tovább, mert míg a külsőmet láthatjátok, addig a belsőmet nem.
Mielőtt bármibe is belekezdenék, most, rögtön a legelején szögezzük le: én nem akartam vámpír lenni. Nekem az öröklét kész átok. Élvezem az erőmet, a hatalmamat, de fogadott családom miatt, megalomán, antiszociális törekvéseimet csírájában kell elfojtanom. Hogy a fogadott családomról még nem beszéltem? Majd fogok. Lásd az én szerény előtörténetem! De gondolhatod, hogy nagyra tartom és tisztelem őket, mivel többé-kevésbé kontrollálom magam. Vagyis igyekszem. Komolyan! De néha nem sikerül. Néha elragadtatom magam, és minden tökéletességem ellenére, olykor hibázok. Ki nem? Talán már leszűrtétek, hogy a magabiztosságommal nagy baj nincs, ellenben az önkontrollommal. De ezen lendüljünk is túl! Pár baklövés ide, vagy oda igazán nem számít. Fogadott családom ugyanis állatvérrel táplálkozik, s mint a család teljes jogú tagjának, nekem is illendő (volna) ehhez tartanom magam. No comment. Az elkötelezettségem egyébként is próbára van téve, hiszen külsőmből és állandó koromból adódóan ritkán jutok el az egyetemen túlra. Nem számolom már, hogy hány diplomám van, és igazából mostanra a középiskola is végtelenül unalmas lett számomra. Egyszerű a képlet: túl okos vagyok. És néha ettől az örök körforgástól elszomorodom, depresszióba esem, és vágyom a továbblépésre. Nem tartom izgalmasnak az öröklétet. Egy valami van, ami életben tart. Vagyis egy valaki.

Név:KristenEwell
Születés:Anglia, London
kor:98 év
Faj:Vámpír
Jellem:Már eleget írtam magamról. Talán jobb, ha más nyilatkozik helyettem. Nevelőanyám: Olive. „Nehéz tömören és velősen megfogalmazni Kristen személyiségét. Nem ismertem őt vámpírrá válása előtt, így csak azt tudom mondani, amit most látok. És az az, hogy az évek zárkózottá, magányossá tették. Szüksége van egy társra, egy igaz barátra, vagy egy amolyan csajos barátnőre. Nem olyan durva, flegma és veszélyes ő, mint amilyennek próbálja mutatni magát. De az biztos, hogy komoly önimádata van, pikírt, morbid humora, és ember legyen a talpán, aki ezt el tudja viselni minden egyéb komment nélkül. Nem kerüli a konfliktusokat, szereti a szabadságát, és mások megfélemlítését nagyjából hobbiszinten űzi. Van mit fejlődnie. Nem szereti belátni a hibáit. Szereti a szépet, az eleganciát, a művészeteket. Nagyra értékeli a tehetséget, de más gyengeségeit rendszerint kihasználja. Tudom, hogy többször iszik emberi vért, mint ahogy bevallja, de bízunk abban, hogy lesz, ki megváltoztassa. Okos lány, aki a butaságot megveti, lenézi. Szorgalmas. Nem tökéletes (mint hiszi), de külsőre egy gyönyörű, belsőleg egy esendő, olykor hibázó vámpír, aki kemény harcosnak mutatja magát, de valójában szeretetre és szerelemre vágyik.” :D

Tehát...

Londonban születtem, 98 évvel ezelőtt, még mint Christina DeLourantis. A családom közepesen volt jómódú. Édesapám, Alexander DeLourantis francia kereskedőcsalád sarja, míg édesanyám Bridget Katherine Hamilton a brit királyi családdal állt rokoni kapcsolatban. Édesapám a családi kereskedést egészen az angol határokon belülre menően bővítette, és így volt szerencséje egy sportesemény találkoznia édesanyámmal. Szerelem volt az első látásra, és ebből a szerelemből született meg két bátyám, Carl és Thomas, illetve jómagam és öcsém, Bernard. A kor szokásaihoz mérten igen jó taníttatást kaptam, de a természetfelettiről nem szólt senki az órákon. Mindössze 17 éves voltam, mikor egy fiú csapni kezdte nekem a szelet. A bácsikám, a jó öreg nyomorult, alkoholista Norman bácsit mikor elvitte a mája, és éppen a temetése volt… Szintén megjelent a fiú. Félrevonultunk, és mire észbe kaptam, halott voltam. A történetem innen kezdve elég unalmas. Ő pár dolgot elmagyarázott, majd sok szerencsét kívánt, és köd előtte, köd utána… Jobb híján, leléptem a családomtól, és 17 évnyi tudásommal nekiindultam a világnak. Itt lettem Kristen. A Christinát egyébként is mindig rühelltem. Szóval ezek után a Kristen nevet használtam. A célom az volt, hogy életben maradjak. Hasonszőrűekkel nem nagyon találkoztam, bár nem is hirdettem, hogy ismeretséget kötnék. A második világháború idején elutaztam Angliából Franciaországba, Oroszországba, Japánba és Amerikában, pontosan Floridában kötöttem ki. Út közben sikerült pár ismerősre szert tennem, és kapcsolatokat kiépíteni. Ekkor ismerkedtem meg Gabriellel, Olive-val, Jenniferrel és Mike-kal. Ők amolyan családot alapítottak, és állatvéren élve emberek között mozogtak, hétköznapi életet éltek. Semmire sem vágytam ekkoriban jobban, mint arra, hogy végre rendes, szocializált, hétköznapi életem lehessen. Így ráálltam: állatvéren fogok élni, 1944-től. Nem mondom, hogy ezt annyira betartom… De próbálkoztam. A ’70-es években csatlakozott családunkhoz Chloe, és a ’80-as években társa, Patrick. Valahogy a ’90-es évek végén jártunk, mikor Gabriel találkozott Tonyval. Tudott mindent a világunkról, belém szeretett és kész volt átváltozni. Gabriel annak reményében, hogy én is társra lelek, átváltoztatta az önként jelentkező Tonyt, de mai napig nem alakult ki a szikra. De a változás egy éve kezdődött az életemben… Tavaly ilyenkor vendégségben voltunk Mistic Fallsban. Szerintem, nem lényeges kiknél és milyen ügyben, de ott találkoztam valakivel… Szemei kékek… mosolya elbűvölő, tekintete átható és magával ragadó… De halandó. Semmit nem tud a világunkról. De egyszerűen akarom őt! És nem véletlen, hogy a családunkkal most ide költöztünk…