Azért mert...

Egy csendes és nagyon visszafogott lánynak tartom magamat, aki képes kitörni, ha valaki nagyon rákényszeríti. Egyszer kellett igazán kikelnem önmagamból egy szerelmem miatt. Ez szerintem sokat elárul rólam, ugyanis a szeretteimért bármire képes vagyok. Nem vagyok vámpír sem vérfarkas én csupán egy egyszerű ember vagyok, de tudok mindent a mitikus lényekről, akik szinte az uralmuk alá vonták az egész várost, ahol élek. Szeretem a családomat, mármint azt a kis részét, ami megmaradt. Apukámat soha nem ismerhettem meg, anyu nevelt fel és egy pasi, akit anyu nagyon szeret. Igen van egy nevelő apukám, aki olyan, mintha az én vérszerinti édesapám lenne, semmiben sem különbözik tőle.
Jelenleg is szerelmes vagyok, de nem egy emberi lénybe és ez néha aggasztó tud lenni egy ilyen helyen. Pont ez az oka annak, hogy tudomást szereztem arról, hogy mi is folyik itt valójában. Tudom, hogy az akit szeretek vámpír és a két testvére is az és ezzel nekem nincs is semmi bajom. Egyedül talán az aggaszt, hogy egyszer én már olyannyira öreg leszek neki, hogy eldob egy másikért, aki hozzá jobban illik. Na igen az öregedés senkinek sem a vágyálma, de nekem még rosszabb rémálmom, mint bárki másnak.

Név:Savannah Maroons
Születés:1996. június 28. Mystic Falls
kor:17
Faj:ember
Jellem:Csende és kedves lány vagyok. Az magabiztosságomat senki sem firtatja és szeretek kiállni a magam igaza mellett, annak ellenére, hogy nem vagyok egy nagyszájú plázacica. Tudom, hogy nekem mi a jó és szeretem megszerezni azt, soha nem hazudok, mert nagyon elítélem az olyan embert, aki ezt hajlandó megtenni. :D

Szóval...

Az életem nem különbözik egy átlagos tini sztoritól. Én egy átlagosnak mondható életet éltem, addig, amíg meg nem ismertem egy Jonathan nevű fiút. De nem ugrok ennyire előre. Röviden összefoglalva a szerelmi életem előtti szakaszt nem olyan könnyű megfogalmazni. Ugyanis az anyukámmal éltem rövid 3 évig csak kettesben. Aztán jött egy pasi, de még csak anyunál, eleinte nem kedveltem, hisz nem tudtam ki az aki bele akar mászni a mi kis csodálatos életünkbe, de talán egy fél év sem kellett hozzá és az én kis csöpp fejem felfogta, hogy ő szeret engem és onnantól apunak kezdtem szólítani. Azóta nem tudom más néven szólítani annak ellenére, hogy nem ő a vérszerinti apukám.
Már születésem óta itt laktunk Mystic Falls, de nem tűnt semmi furcsának. Egy bizonyos napig, amikor elmentem bulizni az egyik barátnőmmel egy igen neves bárba, elég sokan voltak így én inkább kimentem egy kicsit levegőzni, így 1 óra felé. Akkor találkoztam Jonathannal. Amint kilépte az ajtón, valaki meg akart támadni én meg nem tudtam mit csináljak, csak álltam ott csöndben és vártam, hogy majd megölnek, vagy sem. Akkor jött ő és megmentett . Rám nézett és kérdezte, hogy jól vagyok e én meg csak álltam és bámultam őt. Olyan ijesztő volt számomra. Bemutatkozott és mivel én meg sem tudtam mukkanni a sokk miatt haza kísért, valahogy elmutogattam, hogy merre kell hazamenni. És mikor a házunk előtt voltunk egyszer csak megcsókoltam. Talán így mutattam ki, hogy mennyire hálás vagyok neki, vagy csak legszívesebben sírva fakadtam volna, nem tudom, hogy miért tettem, de megtettem és nem bánom.
Eltelt egy hét, már éppen elfelejtettem volna, amikor újra felbukkant a semmiből. Megkérdezte a nevemet és elhívott kávézni, ami ma már nagy hülyeségnek vélném tőle, hisz tudom, hogy nem annyira a kávéra bukik. Inkább vérpárti, hisz nem olyan mint én.
Randiztunk párszor és ő kijelentette, hogy szeret, nem volt benne semmi romantikus, csak kimondta, és közölte velem, hogy vámpír. Megpróbálta gyorsan elmondani, hogy hamar túl legyen rajta én meg úgy tettem mintha nem érdekelne, rávágtam, hogy jó. Nem lepődtem meg semmi.
De egy hét vagy kicsit több idő után elé állta és kijelentettem, hogy én ezt nem értem. Hisz vámpírok nem léteznek és soha nem is fognak.
Mindent elmondott és felnyitotta eddig igen csukva tartott szememet. Természetesen megijedtem és félni kezdtem, de megnyugtatott, hogy engem nem fog bántani soha, ahogy mostanában senkivel sem tette. Vannak testvérei, akik szintúgy olyanok, mint ő, de már meg sem lep a dolog.
Már nem friss a kapcsolatunk, de még mindig szeretjük egymást. Ami azt illeti most kezdett felém igazán megnyílni, ami tetszik. Anyuék persze azt hiszik, hogy egy srác a sok közül, de tévednek.
Sokszor belegondoltam, hogy mi lesz ha más öregebb leszek vagy csak egy kicsit idősebb, de soha nem mertem megkérdezni tőle, hogy mit tesz akkor ha már nem leszek olyan amilyen most vagyok. Félek, hogy elhagy és ennél nincs is rosszabb érzés, mint amikor ebbe belegondolok. Nem gondolkodtam még a vámpír léten, de szeretnék John mellett lenni, amíg csak lehet.
Az életem unalmas volt addig, amíg egy vámpír meg nem jelent benne, nem fura, hogy egy emberi élet mennyire egyhangú egy mitikus világéhoz képest? Számomra igen de mivel, mindkettőt ismerem, talán azt mondanám, hogy nem fura csupán csak más.