Azért mert...

Nem vagyok óriás, csupán 180 centiméterre nőttem. Tudom-tudom igazán feltornázhattam volna magam legalább 190-re, de a génjeim szerint csontozatomnak a nyolcas szám a nyerő. Nah de magasságomat azt hiszem kellő képen kiveséztem szóval tovább is mennék. Nem vagyok különleges barna hajam van meg általában égnek áll egy kis zselének köszönhetően. Ehhez párosulva szemem is barna színben pompáznak bár egy kis zöld megbújt benne. Nincsenek hatalmas bambi szemeim, de épp elég nagyok ahhoz, hogy tökéletes kiskutya nézésem legyen, ha elakarok érni valamit. Orromat rühellem olyan mintha én lennék a csúcsos orrú pinokkió, de hát senki sem tökéletes nem igaz? Szám sem tökéletes. Nem túl vastag, egyáltalán nem hasonlít egy latin macsó csókos ajkaira, de nem is akarok kacsaszájú Henrik lenni. Viszont! Lekonyulva szám sarkát nagyon ritkán látni. Letörölhetetlen csibészes mosolyom remekül kompenzálja, hogy nem lufi szájjal élek. Hozzá tenném nem a méret a mérv adó mert így is annyit tudok beszélni és legtöbbször hülyeségről, hogy leszakad a plafon akkor ha nagyobb lenne mi lenne?! Nem vagyok egy komoly fickó, inkább poénos és olykor rímekben beszélő. Néha szeretek ködösíteni, nem mindig tudom jó válasszal szolgálok-e így hát, ha a beszédpartner nem 100%-os válaszom illetően mindig kiderül jó-e amit valójában akartam kifejezni vagy sem. Roppant kitartó jelenség vagyok, nehéz levakarni és megbántani is. Nagy a tűrőképességem, de ha egyszer megbántanak akkor aztán nagyon magamba tudok zuhanni. Depis Olit nem ajánlom senki figyelmébe... Olyankor máskor édes mivoltom savanyú lesz és még az uborkánál is rosszabb vagyok amit egyébként nem szeretek. A csokit annál inkább és a fagyit, nah meg a müzlit! Olyan vagyok mint egy nagy gyerek. Rihegek-röhögök, nem tartok az élet pofonjaitól és azt teszem amihez kedvem van és amihez kedvem van ez agy hatalmas CSOKI TORTA gyertyákkal. És miért kellenek azok? Mert nekem minden napom oly öröm mint mikor az embernek szülinapja van és, hogy ezt megünnepeljem mindennap elfújok egy gyertyát. Nah ezt csináljátok utánam! *fityisz!*

Név:Oliver Bertzbach
Születés:Bonn, 1995.06.02
kor:18
Faj:human
Jellem:vicces, szerethető, zenepárti, nehezen megbántható, szeretet éhes :D

Tehát...

Miért? ~ Szívem hevesen dobog, majd kiugrik helyéről mikor megpillantom őt. Gyönyörű szemeiben eltudnék veszni, mikor azokban a csillogó íriszekben mártózom meg úgy érzem egy másik világban vagyok. Rózsás ajkai hívogatnak, úgy meg csókolnám. Mindig más színű hajzuhataga elkápráztat -hogy neki minden ilyen jól áll?!-, nah és az illata egyszerűen megőrjít. Vékonyka derekát átszeretném ölelni és érezni akarom bőrömön levegővételét. Azt szeretném, ha az enyém lenne, magamnak akarom! De én csak egy barát vagyok, egy olyan kit bátyjának tekint. Ohh Tallulah Andrews! Elraboltad a szívem és próbálom vissza szerezni, de nem megy! És még csak nem is tudod, de jól van ez így, jól van míg eltudom fojtani vágyaim. Miért kell ilyen szépnek lennie? Olyan gyönyörű és különleges lány a személyisége pedig egyenesen elvarázsol. Kitudja, talán tényleg bűbáj alatt vagyok, hisz remek boszorkány a kisasszony. Lehet valami bájital miatt vagyok olyan mint akit fenéken lőtt Ámor nyila. Bármi is legyen az ok nem bírom. Belülről feszít szét az iránta táplált érzések hada. Egyfolytában rá gondolok. Folyton ő jár a fejemben, befészkelte magát még a tudat alattimba is. Egyre kevesebbet alszom és, ha sikerül álomra hajtanom fejem képek röpködnek Tal-ról fejemben, és csilingelő hangját hallom. Azt mondja szeret. Olyan mint egy angyal, megakarom érinteni, de ahogy felé nyúlok eltűnik vagy távolodik. Közelítek felé, de sosem érek oda. Megőrülök! Aztán felébredek és rájövök, hogy sose mondná nekem, hogy szeret, legalábbis szerelemből.  Miért ilyen nehéz az érzelmek fellegén?

Néma! ~ Találkoznom kell vele, muszáj elmondanom mit érzek. Megőrjít a tudat, hogy nem érhetek hozzá úgy ahogy szeretnék. Lehet elveszítem, de tudnia kell, hogy nem tudok többé úgy nézni rá mint egy lányra aki olyan mint ha húgom lenne. Próbáltam, nagyon erősen küzdötten de alul maradtam nincs más választásom. Az óra delet üt és bár ilyenkor ebédelni szokás én még is találkát szerveztem drága boszimmal. Falnak dőlve kavicsokat rugdosok idegességemben. Késik... Vagy csak én érzem, hogy már órák óta itt ácsorgok? Valószínűleg mivel órámra pillantva látom, hogy még csak ép, hogy elmúlt dél. Hallom! Hallom ahogy levegőt vesz, hallom ahogy cipője alatt ropog a mosott kavics. Orrom alá szökik édes parfümjének illata és felcseng hangja. Meggyötört mosollyal arcomon fordulok felé és köszöntöm egy rövid ölelés keretében.
-Miért kellett ilyen sürgősen találkoznunk?- Érdeklődik és teljesen jogosan. Megragadom bársonyos tapintású kezét. Számat nyitom, hogy kimondjam miért hívtam, de nem jön ki rajta hang. Megnémultam! Érzem ahogy süllyedek, eltűnik alattam a talaj. Levegővételem egyre szaporább, szívem akkorákat dobban majd kiszakad mellkasomból. Mit tesz velem ez a lány? Rá kell döbbennem, hogy megőrjít és még megszólalni sincs bátorságom. Csak állok, szorítom apró tenyerét és nézem őt. Nem találom a szavakat, de talán nem is kell. Itt az ideje cselekedni végre Oliver! Próbálom tuningolni magam, hogy legyen bátorságom...hogy.. Hirtelen hajolok közel hozzá és először finoman csókolom meg, majd vadabb táncra szólítom. Mintha megállna az idő. Kezem arcára kúszik. Nem akarom, hogy ennek vége legyen. Nem akarom, hogy miután elszakadok tőle leordítson, vagy leüssön. Élvezni akarom a nyugalmat ami most körbe ölel minket, mézédes ajkait és, és egyszerűen mindent!

Négy és fél.. ~ Sosem felejtem, hogy úgy féltem Tal elutasításától mint kis kutya, hogy mikor gazdája elmegy otthonról nem jön vissza. Nem tudtam kimondani mennyire szeretem, nem jöttek a szavak, így a tettek mezejére léptem és megcsókoltam. Nem lökött el, nem vágott semmi olyat a fejemhez, hogy mekkora szemét vagyok, vagy hogy hülye amiért ezt tettem. Csupán édesen pislogott rám és ezzel még jobban ujjai köré csavart. Először szégyelltem magam, hogy én loptam tőle először csókot és, hogy ez rossz emlék lesz neki, de nem így lett. Remélem az egyik legszebb, mert számomra az volt. Nekem nem ő volt az első kinek birtokba adtam egy pillanatra ajkaim, de kétség sem fér hozzá, hogy csak vele éreztem, hogy tűzijátékok szikráznak felettünk. Úgy éreztem mintha álmodnék. Most is úgy érzem a fellegek közt járok. Négy és fél hónapja mondhatom büszkém, hogy bizony enyém a világegyetem legszebb barátnője. Foghatom kezét, bármikor megölelhetem és csókolhatom, de valamiért még sem érzem már azt mint eleinte. Egyre kevesebbet érünk egymáshoz úgy mint egy igazi turbékoló pár. Valami történt és nem jövök rá, hogy mi. Eltörpült volna az iránta érzett vonzalmam? Nem, kizárt dolog! Még mindig ugyanolyan csodának tartom mint korábban, sőt mindennap szebbnek és szebbnek látom és néha komolyan elgondolkozom azon, hogy ekkora szépség hogyan is tud mellettem meglenni. De valami nem okés és ezt meg kell beszélnünk. Idegesen várom, hogy csöngessenek ki az utolsó óráról is. 3, 2, és..1! Csengő éles hangja szaggatja dobhártyám. Megkönnyebbülve fújom ki visszatartott levegőt és cuccaimat összerakva táskával hátamon szaladok. És hova? Ott ahol minden elkezdődött, ahova pár hónapja is hívtam, hogy elmondjam a rabja lettem, imádója, szerelme. Most viszont nem érzek akkora gyomorgörcsöt, de nyugodt sem vagyok. Tudni akarom mi zajlik mostanság kettőnk közt, mert ez minden csak nem ezer faktoros láv! Meglep mikor látom előttem érkezett, én szoktam a korai lenni. -Szia Oli!- Köszön rám, de korántsem olyan üdén mint máskor. Fél mosoly szökik arcomra, nem tudok teljesen üde lenni. -Valamit meg kell beszélnünk...kettőnket.- Folytatom végig simítva tarkómon. Olyan furcsa! Olyan mint az álmomban, távoli és elérhetetlen. Megfogom kezét és egy hatalmas törzsű fa mellé vezetem. Leülök annak tövében és megvárom míg ő is így tesz.
-Mostanában nem olyanok vagyunk mint akik szerelmesek, miért?- Tekintetem rászegezem. Látom rajta, hogy ő is így gondolja. -Mert már nem vagyunk azok?!- Ledöbbenek mikor meghallom szavait. Nem vagyunk azok? Akkor mik vagyunk? Hisz én szeretem őt, de tény és való mostanában nem mint szerelmemként, hanem min...mint barátomként tekintettem rá. -Lehet nekünk nem megy ez...olyan vagy mint a húgom.- Fájó beismerés. Szemeiben apró krokodilkönnyek gyűlnek, szívem összeszorul mikor angyalomat elérzékenyülni látom.
-Akkor barátok?- Nevet, de látom rajta, hogy küzd gyöngyök ellen melyek arcán akarnak végig gurulni. -Barátok..- Egyezek bele elfulladó hangon. -Most megölellek!- Meg sem várom mit reagál csak karjaim közt szorongatom. Olyan törékeny ez a lány, bájos, mosolya melenget mint a nyári napsugár és akkor mázlista vagyok. Szeretem, tiszta szívemből, de talán jobb így, hogy csak barátok vagyunk. Így még jobban összekovácsolódtunk és ez jó! Többet tudok róla mint egy átlag barát, de még sem vagyok több. Szoknom kell, de valahol nem bánom, hisz nem hiába tartják úgy, hogy a szerelem mulandó de a barátság örök.